Byul's Pow:
Az elmúlt egy hétben nem történt semmi említésre méltó, már ami a fiúkat illeti. Minnievel minden nap csak reggel és este találkoztam, hisz mind a ketten dolgoztunk napközben. Tanítás után siettem a közösségi házba olvasni, barátnőm pedig minden túlórát vállalt, hogy majd szombaton hamarabb elengedjék. Csütörtök délután, amikor zártam be a tánctermet, és indultam volna ebédelni, magassarkú kopogását hallottam magam mögül.
- Shin Byul Rin?- kérdezte irritáló hangon egy körülbelül velem egy idős nő. Fekete mini sortot visel egy rózsaszín blúzzal. Festett, szőke hullámos haja a háta közepét verte.
- Igen- húztam ki magam.
- Pompás...- kulcsolta össze a kezeit- Tegezhetlek, ugye?- kérdezte flegmán. Végignéztem magamon. A hajam kesze- kuszán állt, nadrágom egyik lábamon fel volt gyűrődve, zöld ujjatlanom pedig nem túl előnyös testrészeimen feszült.
Bólintottam.
- Tudod, Byul Rin... Nem akárki vagyok én...- kezdett csacsogni- A főbérlő lánya áll előtted. Lenne számodra egy feladatom...- szemében megvillant valami... gonosz, amitől egyből hátráltam egy lépést.
- Van elég munkám, köszönöm...- próbáltam meg elmenni mellette, de megragadta a kezem és visszarántott.
- Ez nem kérés volt- sziszegte- Szereted ezt a munkát, nem?- nézett körbe, mire aprót biccentettem- Akkor minden bizonnyal nagyon a szívedre veszed, ha visszavonják tőled a bérleti szerződést...
- Tessék?- nagyon nem volt szimpatikus ez .... azt se tudom ki.
- Látod... Nem lesznek itt gondok...- paskolta meg a vállam- Legyél holnap reggel nyolc órakor itt...- mutatott maga mellé- Kérdés?- nézett rám.
Megkövülten pislogtam a lányra. Ez most... valamivel zsarolni próbál?
- Ki is vagy te.. igazából?- nyögtem ki- Azonkívül, hogy az apukád Kim Kyu Bok...
Ravasz mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Nem tudhat senki a mi kis üzletünkről... Különben...- húzta el mutató ujját a nyaka előtt, miközben oldalra döntötte a fejét és kinyújtotta nyelvét. Megfordult és kinyitotta az ajtót- Kim Ki Rin- kiabált vissza, mielőtt tényleg eltűnt volna a szemem elől...
Minnie's Pow:
Egész héten azon agyaltam, hogy vajon lesz- e elég erőm L szemébe nézni a történtek után. Persze, hogy lesz, nem olyan fából faragtak ám engem.
- MinSeo!- kiabált ki a főnök, mire annyira megijedtem, hogy a kezemben lévő, alig egy perce összerendezett iratokat kiejtettem a kezemből. Hát persze, minden szétesett, így kezdhetek majd mindent elölről.
- Tessék?- álltam fel- Mit hozzak? Kávét? Esetleg lent vár egy új ügyfél? Netalán megint eldugult a mellékhelyiség?- a kelleténél talán kicsit hangosabban kérdeztem, mert az aulában mindenki rám nézett.
- Neeem- rázta meg a főnök rosszallóan a fejét- Befáradna egy pillanatra az irodámba?- kérdezte. A többi, már évek óta itt dolgozó kollégám halkan kuncogni kezdett- Nem az elbocsátásod lesz a téma- mondta az alkalmazottaira nézve. Hálásan biccentettem egyet, majd bementem az irodába.
- Elnézést.. amiért ilyen feszült vagyok...- kezdtem a magyarázkodást, amint becsukódott az ajtó, de a főnök a szavamba vágott.
- Tudom... MinSeo...- mondta.
Értetlen fejjel néztem rá.
- Nem is mondta az édesanyja?- csodálkozott. Éreztem, hogy a fejemből kifut a vér.
- Nem..- motyogtam- M-mit?- kérdeztem. Ha anyám van a dologban, az már rég rossz.
- Hát tegnap tiszteletét tette... Itt..- hangsúlyozta ki az utolsó szót- Azért ne ijedjen meg ennyire- nevetett fel. El tudom képzelni, milyen fejet vághattam. Nem tudtam pontosan, hogy most milyen érzésnek is kéne bennem lennie. A düh mellett döntöttem.
- Mit akart?- kérdeztem idegesen.
- Ezt- vett elő a fiókjából egy cetlit- Adta. Megkért, hogy adjam át... Most pedig menjen... Oda- mutatott a kezemben lévő fehér lapra.
Szétnyitottam az összehajtogatott fecnit, és a szemem a háromszorosára nőtt. Nem hittem volna, hogy anyám ilyen mélyre süllyed. Az új címe állt a papíron. Szöul leg... mocskosabb, legszegényebb negyedébe költözött.
- Köszönöm...- siettem ki, felkaptam a táskám és már el is indultam.
L's Pow:
Ki Rin felképelt.
Minnie felképelt.
Mi van a lányokkal, ez mostanság a legújabb divat, hogy embereket pofozgatunk? Aznap este nem is szóltak többet a fiúk, ökörködtek még egy sort, miközben én próbáltam helyre tenni a gondolataimat. Oké, hogy Ki Rin megütött, tőle valamilyen szinten jogos is volt, nade Minnie? Ő milyen alapon? Mi olyat mondtam, ami arra késztette, hogy kezet emeljen rám? Talán kicsit túl aurába mászós voltam. De hát Sungyeol is így csinálta, és be is jött neki... Aish...
Fáradtan dőltem hanyatt az ágyamon és a sötét plafont bámulva rájöttem, hogy Nam Min Seo- nál reménytelen vagyok... Mondjuk úgy is el kell játszanunk majd, hogy egy pár vagyunk, talán megkedvel a végén.
Elmélkedésemet megzavarta, hogy nagy robajok között megérkezett szerencsétlen szobatársam, SungJong. Valami annyira röhögött, hogy nem figyelt, így amint belépett, azonnal belefejelt a szennyeskosárba.
- Ohh, boccs...- állt fel dülöngélve. Biztos megint alkoholmentes sört itattak szerencsétlennel a többiek. Hiába nagykorú már a maknae is, ő bírja közülünk a legrosszabbul az alkoholt, így mindig megszívatják a srácok.
- Megint bevetted- álltam fel nevetve, majd megveregettem barátom hátát- Sose tanulsz, te gyerek...- a maknae nagyokat pislogva nézett rám, majd ő is hatalmas kacajban tört ki.
- Ennyi vagyok- röhögött a hasát fogva, majd egy hatalmasat ásított- Na, én megyek szunyálni, holnap majd felkészítelek, hogy ki tudd védeni a kiscsajt- nevetett még egyet, aztán bedőlt az ágyába.
- Kössz, vágtam fejbe egy párnával mielőtt én is hagyat vágódtam volna...
Minnie's Pow:
Az idegeim majd' szétpattantak. Fogalmam sem volt, mit akarhat tőlem anyám, de ha már a munkahelyemen is zaklat, akkor mindenképpen beszélnem kell vele. Amint kiléptem a metróból azonnal megcsapott a vizelet és még ki tudja miknek a szaga. Elfogott a hányinger és automatikusan összehúztam magamon a kardigánom. Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy hagytam el az aluljárót.
- Üdvözletem....- motyogtam magamban, amint szemem elé tárult Szöul azon negyede, amit minden helyi lakos szégyel. Itt élnek a vendégmunkások, az elszegényedett emberek ( lásd anyám..khmm..) és nem is mondom tovább még milyenek...
- Elnézést- szólítottam meg egy egész ápoltnak tűnő, kutyát sétáltató nénit- Meg tudná mondani, hogy melyik a C/6- os épület?
A néni reszketve felemelte jobb kezét, majd leengedte és felnevetett.
- Itt állsz előtte!- bökött a fejével maga mögé még mindig kacagva- Jóanyád már vár...- mondta sejtelmesen és nagyokat kacagva arrébb állt.
Feltrappoltam a harmadik emeletre, majd jó erősen verni kezdtem a 17- es lakás ajtaját.
- Jövök már, jövök..- hallottam anyám hangját belülről, majd ahogy a kulcs kattan a zárban és.... és kinyílt az ajtó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése