14~A vallomás/1,5

Először is sziasztok! Nem nagyon szoktam a bejegyzések elé írogatni, és nem is fogok gyakran, viszont most nagy hírt szeretnék veletek megosztani. Lehet, hogy nem nagy durranás, de én nagyon megörültem, amikor a múlt héten feljöttem a bloggerre, és látom, hogy a THE SECRET oldalmegnyitásai meghaladták az 1100- at is. Nagyon nagyon köszönöm, amiért olvassátok, tudom, hogy iszonyatosan rövidek a részek, de mivel nem vagyok még valami nagy profi, remélem elnézitek nekem annak reményében, hogy igyekszem majd minél hosszabb és eseménydúsabb fejezeteket hozni. 

Minnie's Pow:

Byulról süt, hogy szerelmes. Nem is tudná tagadni. Haha, egy pont ide, Minnie. Állítása szerint bennem is megmozdult valami, de ahhh... Nem tudom. Még sosem éreztem ilyet azelőtt, hogy személyesen is sikerült találkoznom L- el. Igazából fogalmam sem volt, milyen érzés szerelmesnek lenni. Oké, 22 évesen nem volt még komolyabb ( na jó, kit áltatok, semmilyen) párkapcsolatom, van ilyen. Sosem voltam az a típus ( szemben Byullal.... khmmmm), aki elkapkodja a dolgogat. Meg anyám miatt nem is tudtam volna egy hosszabb kapcsolatot fenntartani. Barátnőmmel is csak azért sikerült, mert csettintett egyet és azonnal fel tudott jönni Szöülba. Igen... Meglehetősen tehetős családba született, szemben velem. Apa nélkül nőttem fel, anyám egyes egyedül nevelt engem és a bátyámat. Nem is... rossz szó az, hogy nevelt. Inkább elviselt. Látszik is, hogy szinte semmilyen törődést nem kaptunk tőle... A testvérem nem egyszer próbált meg elszökni otthonról. Hol a rendőrség hozta haza, hol magától jött vissza, mondván, sajnál engem, nem akar itthagyni  "ezzel az őrülttel", suttogta anyára mutatva. Egy időben nem értettem, miért ilyen ellenségesek egymással, főleg a bátyám, hálásnak kellene lennie anyánk felé, hisz neki köszönhetjük a fedelet a fejünk felé, az ételt az asztalra és azt, hogy egyáltalán vagyunk.
Így gondolkodtam 9 évesen.
Aztán 2 évvel, mielőtt a koleszba kerültem volna, anya kezdett megváltozni. Esténként egyre később járt haza, volt, hogy nem is ettünk egész nap. Ha pedig panaszkodtunk, hogy éhesek vagyunk, rögtön jött a pofon. És akkor is, ha nem csináltuk amit mond. Vagy ha olyan kedve volt, hogy meg akar ütni.
Ömmm... azt hiszem, kicsit eltértem az eredeti tárgytól.
Akkor... Vissza a konyhába. Sungyeol bejött, és én távoztam, miután megkért rá.
A nappaliban a többi fiú épp nevetett valamin, ám amikor megpillantottak engem is, rögtön elhallgattak.
- Ugye nem miattam hagytátok abba?- kérdeztem nyugodtan. Persze, hogy enyhén ideges voltam, de nem kell ezeknek mindenről tudniuk.
- Neeeeeeem- állt fel L. Mögém settenkedett majd átkarolta a vállam.
- Ezt... Most.... Fejezd... Be....- fogtam meg a karját és leráztam magamról. Szembe álltam vele.
- Miről beszéltetek bennt?- kérdezte L fejével a konyha felé bökve. Nem hazudok, meglepett a kérdés. Hirtelen nem tudtam mit mondani, így beállt egy fél perces csönd, ami alatt a többiek halkan huuu- ztak egy sort.
- Nem rád tartozik- mondtam nagyot nyelve, majd kicsit hátrébb léptem. Az idegeim a szétrobbanás határán voltak, Byul is eléggé felhúzott az előbb, meg most ez a kérdés is. Ez a legrosszabb tulajdonságom... hogy hamar ideges leszek, és olyan apróságokon is képes vagyok, úgymond "felmérgülni", amik felett mások csak elsiklanak, és nevetnek rajta.
- De igen is rám is tartozik, ha már a barátnőm vagy- jött közelebb annyira, hogy az orrunk szinte összeért. Éreztem, hogy az arcom égni kezd, és az a bizonyos húr is nagyon kezdett szakadni.
- Elmondanád?- hajolt még közelebb L.
Nyissz...
Elszakadt...
- Semmi közöd hozzá- taszítottam el magamtól. Pedig aish...  én egyáltalán nem akartam...
- De igen is van!- kiabált vissza, ami igencsak meglepett. Nem.. nem meglepett... Nagyon megijedtem. Évek óta nem kiabált velem senki és ez is csak a régi emlékeket idézte vissza.
- Nem!- felemeltem a kezem, és teljes erőmből arcon vágtam, azt a személyt, aki iránt életemben először valamiféle érzést kezdtem táplálni- Menj a francba Kim MyungSoo- a bűntudat azonnal emészteni kezdett, amit szegény L- re pillantottam, aki döbbentem fogta pirosló orcáját. Feltéptem az ajtót és kirohantam az utcára, magam mögött bevágva a hatalmas fa tárgyat.

Byul's Pow:

A kiabálásra azonnal kirontunk Sungyeollal a nappaliba. MyungSoo- t Woohyun ültette a kanapéra, miközben a többiek lesokkolva nézték az ajtót.
- A barátnőd egy őrült....- motyogta L.
- Nem ismered...- ráztam meg a fejem- Utána megyek- fordultam hátra Sungyeolhoz, aki szomorúan elmosolyodott, majd bólintott egyet. Megöleltem, majd nyomtam egy puszit az arcára és barátnőm után.
Hazáig meg sem álltam, végig rohantam.
- Minnie?- léptem óvatosan a házba. Teljes sötétség uralkodott mindenhol- Itthon vagy?- léptem beljebb, majd miután bezártam a bejárati ajtót, felkapcsoltam az előszobában lévő ajtót. Barátnőm a lépcső tövében kuporgott és... és sírt. Ha pedig Nam Min Seo könnyeket hullat akkor nagy a baj.
- Ahj Byul.... Nem akartam- állt fel és ölelt át. Belezokogott a vállamba- Annyira ideges voltam...- próbálta magyarázni, de csak megsimogattam a fejét.
- Csak megijedtél...- szorítottam meg- MyungSoo eléggé értelmesnek tűnik.... Meg fogja érteni, ha elmondod....
Minnie elengedett.
- Szerinted...- letörölte az arcát a kezével- Szerinted akarna még velem találkozni- kérdezte.
- Ott van a jövő heti randink- nevettem fel, mire az arcára kiült a döbbenet és a félelem.
- Tényleg....- nyögte ki.
- Na, gyere, menjünk aludni...- ásítottam egyet és elindultam a fürdőszoba felé...