- Rendben van srácok, de aztán tényleg mennem kell...- adtam meg magam és újból kinyitottam a könyvet, amit az előbb összecsuktam és vissza tettem a helyére- De most egy igazán rövid mese lesz, mert el fogok késni- és kiválasztottam a legrövidebb történetet. Amikor végzek a tanítással a tánciskolában, mindig ide jövök a közösségi házba és olvasok a kisgyerekeknek, akik addig ülnek itt, amíg a szüleik csoportos párterápián vannak.
- Juhééééé!- örvendeztek a kicsik, és lehuppantak a párnáikra, amikről az előbb rekordgyorsasággal felpattantak, amikor közöltem, hogy mennem kell.
Így hát gyorsan felolvastam a három kismalac című európai népmesét aztán kirobogtam az épületből.
- Mindjárt ott vagyok, egy pillanat!- lihegtem a telefonomba Minnienek, miközben úgy rohantam a kertváros utcáin, mintha üldöznének.
- Héhéhééééé- amint befordultam egy sarkon, akkora volt a lendületem, hogy fel sem tűnt, szabályosan fellöketem valakit. A táskám leesett a vállamról és az övé is, ráadásul a kezében lévő mappa is a földön landolt, amiből milliónyi lap került elő, és terült szét az úton.
- Ahhh... vigyázz jobban- szólalt meg ez a valaki rekedtes, mély hangon, amiből hallani lehetett, hogy szándékosan elváltoztatja. Sapkáját ( valami nagyon menő CAP) még jobban a az arca elé húzta, hogy ne láthassam, hogy néz ki.
- Ne haragudj....- tegeztem le én is, aztán gyorsan össze szedtem a papírokat, amik a kezem ügyébe kerültek, odagyomtam a mancsába, felkaptam a taskámat és sűrű bocsánatkérések közepette elrohantam onnan.
Minnie's Pow:
Kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a bokorban való gubbasztás. Lehúztam a lábamról a cipőmet, és leültem a földre.
Idegesen doboltam ujjaimal a telefonom képernyőjén, miközben ki-ki pillantottam az utcára, de fél szemmel azt a lakást lestem, ami miatt már Byulnak 15 perce itt kéne lennie.
- Megőrülök....- mormogtam idegesen, amikor hirtelen lábak lépteit hallottam a mögöttem lévő betonon.
- Minnie....- suttogta barátnőm- Hol vagy?- kérdezte, mire felraktam a kezem a bokorból, így elárulva rejtekemet- Ah, nagyon ne haragudj, csak még olvastam a kicsiknek, meg elgázoltam egy fószert és....- a szájára tettem a kezem és a terasz felé mutattam, ami 2 hete, végre először kinyílt. Ha valóban az(ok) a személy(ek) lak/ik/nak itt, akik miatt egy fél hónapja minden este itt gubbasztunk, akkor életünk legnagyobb élménye lesz ez.
És persze a legeslegnagyobb titkunk is.
De ott van az a szó, ami nagyon szúrja a szemem: HA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése